The last

La banda de Benidorm

 (Magyar változat lejjebb.)

I'm writing this part in the end of May because I know that when it comes to actually saying goodbye, I wouldn't be able to see through my tears. But I still hope you can get it and understand what I want to deliver with this little message.

I've tried not to take anything for granted these past months and I think I kinda did well. I enjoyed and lived every moment as if they were the last. I never thought I'd be sad to end the school year or to not be able to go out every other night. Also, I would've never thought that people can be this important for me after such short time of knowing each other. But in this city, I met the most beautiful souls and kindest hearts and I can't be more grateful for every single minute spent with them. It's easy to be a good person and to change my perspective about life when I'm around such good people. This might sound cheesy, but you guys actually made me be my best self which is insane but true. I can't thank you enough.

Also, however beautiful Spain is, for me it's never been about the place. I've been to cities and beaches that took my breath away but if it wasn't for these people, I couldn't have enjoyed it half as much as I did this way.

Yes, I've changed. It's still funny that most of the people I've met told me that when they first saw me, I was silent and that they never would've thought that I am actually fun. As bad as it might sound, it is positive feedback but as I said before it's not only about me. These guys made me open up and experience things from a different perspective, with a different mindset. Giving and getting lots of love became part of my everydays which - I promise - I'm gonna try to keep on doing when I go home too.

I fell in love with this version of me. I fell in love with this community and every single soul I could connect with, without me even noticing it at first.

There are certain things that will bring back so many memories. The taste of beer, for example, will always remind me of my first time drinking it (and actually enjoying it) in a kinda lame house party with not that lame - kinda the coolest even -  people. It will always remind me of all the nights with my American in Museo de la Tapa, of all the pre-party drinking with Ingrid, of the evening at the beach in Benidorm, of all the late-night-tipsy-goodbye-gethomesafe-hugs that felt like nothing before. Remind me of the night when we couldn't decide if we should go to Luminata or not and then we ended up having deep-ass conversations about everything in Laura's balcony.

It's kinda funny tho because as I'm writing about these things, I'm smiling but sadly, the people who don't know these guys, who could never experience this kind of stuff, can't really feel what I feel. It's bittersweet because I'm sad and feel bad for them but also in this way I know that these memories are irreplaceable and the most precious things in the world.

I should end this now. I hate endings tho - you all probably know this by now - so it's the hardest for me.

I just want to say thank you. All of you reading this. I've been through a lot; I've cried a lot but when it comes to you guys I'll always smile because I know that these memories are mine forever and that no one can take them away from me.

Love you all, hope to see you again.

En Badulake

I dedicate this part to:

♡my Hungies, Ingrid and Kinga. We've been through a lot; I love that we only got closer as time went by;

♡Laurita, who has the sweetest soul I've ever known. Without you I wouldn't have had the opportunity to meet all the people mentioned below. I will forever be grateful for this and for all the love and positivity I've got from you throughout the year. I feel the luckiest to have had the chance to meet and experience such extraordinary things with you. You deserve the world, don't forget!!;

♡Isabella aka Iza, my American, my dear friend and flatmate. I wish we could've spent more time together, I really do. But I still think that my first semester was beautiful and great because of you. Being in La Manga, crying while the sun was going down was one of the most special feelings in the world. I couldn't have wished for a better person to spend my first beach-sunset and my first semester with. Love you, hope to see you again!!;

♡Carlito, Luka, Erindi. We kinda met randomly, I hadn't even known you when the girls told me to go to your house party at the beginning of the first semester. It was one of my best decisions ever that I ended up saying yes. You all have great hearts, pure souls and I'm so in love with your friendship (this goes for everyone tho, I adore these friendships, idk I just do). I'll always remember you guys as the first people who had a big impact on me - in the best possible way. Kinda wanna tell more, but I already told you hundreds of time how much I love and appreciate you, so just know that I still do. You guys were my first comfort-characters, I'll never forget it;

How fucked up were we in a scale of 1-10?

♡Jhanvi, who I got to know a bit later than the guys but when we had the chance to hang out, I realized that you spread the same love and energy as the others in your class. Honestly, I can't believe that it's possible to have so many good people in one place;

♡José aka Josi(to) who I still remember was the first one that came to us right after our first gymnastics class asking if we wanna do something together. I think you said that you'd beat me in jump rope - until this day we haven't tried it but never say never I guess. You are such a nice guy with a pure heart, I love you for that;

This pic took too long but we finally have one together

♡Aziz who never stops taking care of us even if he always seems like bullying us. Both of you guys feel like if you were my non-existent little brothers, I wish I could protect your pure energy forever. I appreciate that you always pay attention and give us so much love. I'm glad we could be the first Erasmus students you got to know;

♡Adrian, Tristan, Vishwa. I was thinking on writing Luka with you but when I got to know him you weren't really here sooo. Anyways... I can't really put into words how much I appreciate you guys. Honestly, when Laura asked me if I wanted to go to Benidorm, I wasn't sure because I didn't know you and I've always been uncomfortable around new people. But y'all made us feel involved and loved every time we hung out and I can't feel more grateful for it. Thanks a lot! I have an unexplainable amount of love for you, hope you can feel it;

♡ Alex who, even when he was in the middle of writing his thesis, he could spread joy and positivity. I literally never saw you upset or rude, you're just a nice person with extraordinary energies who always came to me when I needed a hug. I'm so grateful we met;

♡Tingting who I didn't have many opportunities to spend lots of time with but when I did, I got to know a girl full of energy and bravery. I love how you were always so present in the moment and were enjoying it a lot. I adore this energy, I wish you'd always stay the same;

♡Eray/Eraky/Eroic who's one of the funniest people I know. It's almost comical how starbucks employees can't spell his name. He also taught me and Laura how to pose properly which we weren't that good at lol. There are people who are just easy to be around and you, my friend are definitely one of them. I think, you seem like a tough guy but not even that deep down in you, you have a beautiful heart a kind soul. You’ll always stay our group’s Turkish spice;

Before I almost die from the amount of food I ate while Eraky is still hungry after a burger and fries

♡my other Hungies, Emcsi and Dorci. We met in Badulake. They recognized that we're Hungarians when I was shouting "I'm not drunk enough for this" in Hungarian. You guys were such a good company even tho we couldn't hang out a lot. You're giving me the vibes I rarely get from Hungarians and that's a thing I'll remember always;

♡Carlos and Marco who I got to know too late which I'm really sad about. You guys were so welcoming, we could've literally gone to your house anytime, you'd have greeted us with warm hugs and open doors. Thanks a lot for that!

Besides, thanks for the second years, especially Ewan and Luke, who were always sooo fun to be with, the third years who are the best class ever, especially Leith who’s literally one of a kind, the fourth years, who greeted me with so much love in my first class alone as an Erasmus, Alessandro, who's always waving us and is seemingly happy when he sees us in parties - I'm glad I had the courage to talk to you more tin the second semester -, our new Erasmus friends, Teun and Lisanne who are the coolest Dutch girls ever and are really easy to be around too, my teachers, especially Tisco, Sebas and Oriol who were the perfect examples of the teachers I've never had but always wished for. I would also love to thank my family and friends at home who were always the most supportive and who’ve been waiting for me to go home this long-long time. I’ll be home soon, you don’t have to wait that much anymore. Thank you, I love you all!

A keménymag

I obviously can't put everyone here but if you're reading it thinking that you'd deserve to be here too you really do and you're always welcome to talk to me. I had lots of people who I've met in the previous months, sorry if I left you out. I still love you tho.

I can't quite explain what's exactly going through my mind now. At the time I still have a couple of weeks here, but I just wish I could stop time and stay in this world a little longer where I don't have to think about the future, about my home uni, about all the shit that's going on in my country. Being here with you guys feels like a never-ending vacation by the sea with sunshine and a cold-ass cocktail in a toucan-shaped glass. I wish I could stay here. I wish this never had to end. I wish you felt what I feel now. I wish I could give you all my love.

I wish you all the best, guys.

Love you all from the bottom of my heart!!

Puszi, puszi,

Vica/Éva

Honestly never forget this weekend

En Badulake pt.2

La Manga, a miraculous place with miraculous people

No comment lol - Ingrid pls don't kill me

Ezt a részt május végén írom, mert tudom, mikor tényleg eljön az ideje a búcsúzásnak, nem látok majd át a könnyfátylon a szemem előtt. De remélem, azért átjön, amit üzenni akartam ezzel a rövid résszel (aminek a tárgyalása rövidebb, mint az ajánlás, ami nagyrészt az angolul beszélő barátaimnak szól, de leírom magyarul is, így talán rájön az az olvasó is, hogy mit jelentett nekem ez a néhány ember ez alatt a rövidke 10 hónap alatt, aki soha nem találkozott velük). Emellett ki kell emelnem, hogy először írtam angolul, és utána próbáltam lefordítani magyarra, ezért lehet néhol kusza a szöveg. De vágjunk is bele!

Nagyon próbálkoztam nem biztosra venni semmit az elmúlt hónapokban, és szerintem ez egészen jól sikerült is. Minden pillanatot úgy éltem meg és élveztem, mintha az utolsó lenne. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen szomorú leszek, mikor vége lesz a szorgalmi időszaknak, vagy akkor, mikor nem tudok minden második este bulizni vagy iszogatni menni a barátaimmal. Emellett azt sem gondoltam volna soha, hogy emberek ennyit fognak nekem jelenteni ilyen rövid ismeretség után. De ebben a városban olyan csodálatos lelkekkel és gyönyörű szívekkel találkoztam, akikért nem tudok eléggé hálás lenni. Annyira könnyű jónak és jól lenni, mikor ezekkel az emberekkel vagyok, és ez lehet, nyálasan fog hangzani, de ezek a srácok tényleg előhozták belőlem a legjobb énemet, amit nem tudok eléggé megköszönni.

Őszintén megmondva, bármennyire csodálatosan gyönyörű ország is Spanyolország, nekem sosem a hely számított. Igen, voltam olyan városokban és olyan tengerpartokon, ahol minden egyes pillantásnál elállt a lélegzetem és szótlanul álltam, könnybe lábadt szemmel, de ha nem ezekkel az emberekkel éltem volna át az adott a pillanatokat, feleennyire sem lettek volna meghatározóak az életemben.

És igen, változtam. Vicces, mert még most is, mikor találkozom új emberekkel, azt mondják, hogy az elején nagyon visszahúzódónak tűntem és nem gondolták volna, hogy egyébként olyan vagyok, aki valójában vicces és szórakoztató. Bármennyire is rosszul hangozhat ez elsőre, számomra mégis pozitív visszajelzés. De ahogy korábban is mondtam, ez nem csak nekem köszönhető; ezek a srácok segítettek nyitottabbá válni az élményekre, más emberekre, az élet olyan oldalára, ami eddig valahogy elkerülte a figyelmemet. Az, hogy kimutassam a szeretetemet, a mindennapjaim részévé vált, és ígérem, megpróbálom ezt folytatni otthon is.

Szerelmes lettem az új énembe, ebbe a közösségbe és minden egyes lélekbe, akivel olyan szinteken sikerült kapcsolódnunk, amire korábban nem is számítottam.

Valahogy vannak olyan dolgok, amikre, ha gondolok, valószínűleg ezer emléket felidéznek majd. A sör íze például majdnem biztosan emlékeztetni fog arra a pillanatra, mikor először kóstoltam egy elég béna házibulin nem olyan béna – sőt, elég menő és kedves – emberek társaságában. Emlékeztetni fog arra a megszámlálhatatlan mennyiségű estére, amit az amerikai barátnőmmel töltöttünk az El Museo de la Tapa nevű helyen, vagy az alapozásokra a bulik előtt Ingriddel. Vagy arra a felejthetetlen délutánra Benidormban a tengerparton, amikor tudtam, ilyen életet akarok élni onnantól kezdve, vagy az összes késő-esti-jóéjt-vigyázzmagadra-ölelésre, amik megmagyarázhatatlan módon megmelengették a szívem. Vagy arra a nem is olyan rég történt hajnalra, mikor az utcán állva nem tudtuk eldönteni, bemenjünk-e egy Luminata nevű helyre, végül pedig inkább felmentünk Laura lakására és az erkélyen beszélgettünk mélyebbnél mélyebb témákról.

Kicsit vicces amúgy, mert ahogy írom ezeket a sorokat, szinte észre sem veszem, hogy mosolygok, de sajnos azok az emberek, akik nem tapasztalták meg ezeket az élményeket ezekkel az emberekkel, sosem fogják tudni, mit is érzek valójában. Ez a gondolat annyira keserédes, hiszen szomorú vagyok, hogy bármilyen keményen próbálkozom, nem tudom átadni úgy a dolgokat, ahogy történtek, de boldog is vagyok miatta, hiszen ez mutatja, mennyire felfoghatatlanul csodálatosak és pótolhatatlanok ezek az emlékek – talán az egyik legfontosabb dolgok az életemben ebben a pillanatban.

Lassan be kéne fejeznem. De utálom a befejezéseket, szóval ez a legnehezebb része az egésznek számomra.

Csak szeretném megköszönni – és itt jön az a rész, ami a magyarul olvasóknak annyira talán nem releváns, de aki magáénak érzi ezeket a szavakat, nyugodtan vegye magára. – Mindenkinek, aki ezt olvassa, szeretném megköszönni. Annyira sok dolgon mentem keresztül az elmúlt időszakban; sokat sírtam, de mikor rátok gondolok, srácok, mindig, minden alkalommal mosolyogni fogok, örömkönnyekkel a szememben, mert tudom, hogy ezek az emlékek örökké az enyémek maradnak, és nem veheti el tőlem őket senki.

Szeretlek titeket, remélem, még találkozunk.

Ezt a részt a következő embereknek ajánlom:

♡ a magyarjaimnak, Ingridnek és Kingának. Annyira sok mindenen mentünk keresztül együtt és imádom, hogy csak közelebb kerültünk egymáshoz ezidő alatt.;

♡ Lauritának, aki a legcsodálatosabb lelkű ember, akit valaha ismertem. Nélküled soha nem találkoztam volna a lentebb említettekkel, ezért nem tudok elég hálás lenni, ahogy azért az elképesztő mennyiségű szeretetért és pozitív energiáért sem, amit az itt töltött időm alatt adtál nekem. A legszerencsésebb embernek érzem magam, hogy találkoztunk és annyi fantasztikus élményen mentünk keresztül együtt. Remélem tudod, hogy minden csodálatos dolgot megérdemelsz, ami történik veled.;

♡ Isabellanak, vagyis Izának, az amerikaimnak, kedves barátnőmnek, lakótársamnak. Azt kívánom, bár több időt tudtunk volna együtt tölteni. De így is azt gondolom, az első szemeszterem miattad volt gyönyörű és meghatározó része az életemnek. Életem első tengerparti naplementéjét veled éltem át La Mangában. Még ma is emlékszem, ahogy ott álltunk a puha homokban, könnyes arccal – talán az egyik legvarázslatosabb dolog volt ez, amit valaha átéltem. Nem is kívánhattam volna magamnak jobb embert erre és arra sem, hogy az első szemeszterben a lakótársam legyen. Szeretlek, remélem, még találkozunk.;

♡ Carlitonak, Lukának, Erindinek. Elég random módon találkoztunk; mikor a lányok mondták, hogy menjünk el abba a bizonyos házibuliba, még nem is tudtam, kik vagytok valójában. De életem egyik legjobb döntése volt, hogy végül igen mondtam. Mindannyiótoknak olyan csodás, jó szívetek van, amit nagyon nehéz találni ebben a világban, valamint a barátságotokat is csak csodálni tudom. (Ez egyébként itt mindenkire vonatkozik). Mindig úgy fogok rátok emlékezni, mint az első emberekre, akik hatással voltak rám, a szó legjobb értelmében. Annyi dolgot szeretnék még mondani nektek, de már ezerszer elmondtam, mennyire értékellek titeket. Azt hiszem, ti voltatok - főleg Carlito - az első olyan emberek, akikkel mindig biztonságban és kellemesen éreztem magam, ezért nagyon hálás vagyok. Szeretlek titeket;

♡ Josénak, vagy Josi(to)-nak, akire még most is emlékszem, hogy az első ember volt, aki gimnasztika óra után odajött hozzánk és megkérdezte, van-e kedvünk együtt lógni. Arra is emlékszem, hogy azt mondtad, legyőznél engem kötelezésben, amit azóta sem próbáltunk ki, de soha ne mondd, hogy soha, asszem. Szerintem te egy nagyon jó srác vagy, tiszta lelkű, csodás gondolatokkal, ezért nagyon szeretlek;

♡ Aziznak, aki soha nem áll le azzal, hogy a gondunkat viselje Ingriddel, még akkor is, ha úgy néz ki kívülről, mintha cseszegetne. Josival mindketten olyanok vagytok nekünk, mint a nem létező öcsikéink. Valahol azt kívánom, bárcsak örökre védelmezni tudnám a tiszta kis energiáitokat. Nagyon értékelem, hogy mindig odafigyelsz minden apró részletre, és rengeteg szeretetet adsz nekünk. Örülök, hogy mi lehettünk az első Erasmusosok, akiket ismertetek ;

♡ Jhanvinak, akivel később ismerkedtem meg, mint a srácokkal, de amint tudtunk egy kis időt tölteni egymással, rájöttem, hogy ugyanazokat az energiákat árasztja, mint egyébként mindenki abból az osztályból. Őszintén nem tudom elhinni, hogy ennyi fantasztikus ember létezhet egy helyen.;

♡ Adriannek, Tristannek és Vishwának. Azon gondolkodtam, hogy Lukát is ide kellett volna írnom, de mikor megismerkedtem vele, ti még nem voltatok itt, szóóóóvallll… Mindegy is. Nem igazán tudom megfogalmazni, mennyire értékellek titeket, srácok. Őszintén szólva, mikor Laura megkérdezte anno, van-e kedvem menni Benidormba, először elgondolkodtam, mert nem ismertelek titeket, és mindig is kényelmetlenül éreztem magam új emberek társaságában. De ti annyira befogadóak és kedvesek voltatok velünk (Ingriddel és velem) minden egyes alkalommal, mikor együtt lógtunk, hogy később meg sem fordult a fejemben, hogy kényelmetlenül érezném magam a közeletekben. Ezért végtelenül hálás vagyok, köszönöm szépen. Felfoghatatlan mennyiségű szeretetet érzek irántatok, remélem, kicsit átjön nektek is;

♡ Alexnek, akivel, még ha a szakdolgozata írásának kellős közepén is találkoztunk, árasztotta magából a pozitivitást és jókedvet. Szerintem Alex egy olyan ember, akinek páratlan energiái vannak, amik semmihez sem hasonlíthatók. Mindig öröm vele együtt lenni. Emellet ő volt az az ember, aki mindig, mikor rosszul éreztem magam, felajánlott egy ölelést, ami nekem nagyon sokat jelentett. Nagyon hálás vagyok ezért neki;

♡ Tingtingnek, akivel bár nem volt szerencsém olyan sok időt tölteni, de mikor sikerült, megismerhettem egy nyitott, boldog, bátor lányt, aki soha nem félt a pillanatban élni. Nagyon remélem, és kívánom, hogy mindig ilyen maradj;

♡ Eray/Eraky/Eroik barátomnak, aki az egyik legszórakoztatóbb ember, akit ismerek. Emellett majdnem komikus, hogy a starbucks-os alkalmazottak nem bírják leírni helyesen a nevét. Egyébként ő próbált megtanítani minket Laurával pózolni, de nem jött össze – ez persze nem az ő hibája lol. Vannak olyan emberek, akikkel csak olyan könnyű együtt lenni valamilyen megmagyarázhatatlan okból, és te, barátom, pontosan ilyen vagy. Azt hiszem, kívülről talán azt gondolhatjá az emberek, hogy egy kemény gyerek vagy, de belül, nem is olyan mélyen, érző szíved és csodás lelked van. Mindig is úgy fogok rád emlékezni, mint a csapatunk kis török fűszerére;

♡ a másik magyarjaimnak, Emcsinek és Dorcinak. A Badulakéban találkoztunk. Onnan jöttek rá, hogy magyarok vagyunk mi is, hogy azt kiabáltam Ingridnek: „Én ehhez még nem vagyok elég részeg!” Lányok, olyan jó társaság voltatok minden egyes alkalommal, még ha azok az alkalmak majdnem, hogy kevésnek is bizonyultak. Olyan hangulatot árasztottatok, amit magyar emberektől ritkán kapok, amiért nagyon, nagyon hálás vagyok;

♡ Carlosnak és Marconak, akikkel a legnagyobb sajnálatomra csak későn lettünk jóban. Ti srácok annyira közvetlenek és befogadóak voltatok, hogy szerintem, ha az éjszaka közepén mentünk volna a lakásotokba, hogy van-e egy szabad kanapétok, akkor is nyitott ajtóval és hatalmas ölelésekkel fogadtatok volna minket. Ez főleg azért fontos nekem, mert még valóban nem ismerjük egymást annyira, mégis az a közvetlenség, amivel a spanyolokat mindig jellemzik, bennetek megvan, még ha egyikőtök nem is spanyol. Ezt nagyon köszönöm.

Emellett, a teljesség igénye nélkül szeretnék köszönetet mondani a másodéveseknek, kiváltképp Ewannek és Luke-nak, akik mindig nagyon szórakoztatóak voltak; a harmadéveseknek, közülük is kiemelendő Leith, aki, ha nem lenne, ki kéne találni, de nem lehetne – emellett ez a kedvenc osztályom, csak mert olyan jó osztály -; a negyedéveseknek, akik tárt karokkal fogadtak életem első Erasmusos óráján egyedül még az első szemeszterben; Alessandronak, aki mindig mindenhol integet és mikor a bulikban összefutunk is úgy tűnik, mintha nagyon örülne nekünk; az új Erasmusos barátainknak, Teunnek és Lisannenak, akik a legmenőbb holland lányok valaha; valamint a tanáraimnak, legfőképp Tisconak, Sebasnak és Oriolnak, akik a tökéletes példái az olyan tanároknak, akikhez nekem korábban még sosem volt szerencsém, de mindig is szerettem volna, hogy legyen. Emellett köszönöm a családomnak, és a barátaimnak otthon, akik mindenben támogattak, és akik mindig a legnagyobb szeretettel vártak haza. Hamarosan otthon leszek. Szeretlek titeket.

Nyilvánvalóan nem tudok mindenkit itt szerepeltetni, de ha úgy érzed, neked is szól ez a rész, akkor igazad van. Nagyon sok emberrel találkoztam az elmúlt hónapokban, nagyon sajnálom, ha valaki kimaradt, de mindenkit is szeretek.

Nem igazán tudom kifejezni azt, mit is érzek most. Mikor ezt írom, még van hátra néhány hetem itt, de azt kívánom, bárcsak megállíthatnám az időt és itt maradhatnék ebben a világban, ahol nem kell a jövőmre, az otthoni egyetememre vagy az országunkban zajló szarságokra gondolnom. Itt lenni veletek, srácok, olyan érzés, mintha egy végtelen nyaraláson lennék a tenger mellett tukános pohárból jéghideg koktélt szürcsölve. Azt kívánom, bár itt maradhatnék. Bár ne lenne soha vége, bár éreznétek azt, amit én érzek most. Bár odaadhatnám nektek minden csepp szeretetemet. De be kell fejeznem.

Mindannyiótoknak a legjobbakat kívánom!

Teljes szívemből szeretlek titeket!

Puszi, puszi,

Vica/Éva