Túllendülni a nehézségeken

 Ezen rész fogalmazása közben az első kint töltött hónapon túl vagyunk, ami lehet egyben elkeserítő, de vidám és reményt adó is, hiszen sikerült! De mégis micsoda? Sikerült lakást találni és sikerült elintézni azokat a dolgokat is, amik az első héten a legnagyobb stresszforrások voltak. A mai részben egy kicsit ezekbe a dolgokba szeretnék bepillantást engedni, hiszen mind tudjuk, hogy az Erasmus mobilitás nem csak móka és kacagás.

A lakáskeresés okozta bonyodalmakról már az első részben meséltem, azonban nem ez volt az egyetlen aggodalomra okot adó téma. Második héten beköltöztünk, megismerkedtünk a lakótársunkkal – aki egyébként amerikai és az egyik legédesebb ember, akivel találkoztam. Kezdődhetett tehát az a rész, amiért tulajdonképpen jöttünk; a tanulás.

Első két héten egy intenzív nyelvkurzusban vettünk részt, ami – tekintve, hogy egyikünk sem szólalt meg még soha spanyolul – meglehetősen nehéznek és soknak bizonyult egyszerre. Nyilván nem vártunk csodát ettől a néhány alkalomtól, de azért egy kevés dolgot el tudtunk sajátítani (én például már a legnagyobb magabiztossággal kérdezem meg a boltban, vagy vendéglátóipari egységekben, hogy tudok- e kártyával fizetni) – minden másra meg ott a google fordító.

Szeretnék neki egyébként egy külön bekezdést szentelni, mert tudom, mennyire rossz híre van a google csodás találmányának – bizonyára nem minden ok nélkül - de számunkra a fulladozó ember mentőöve lett kint tartózkodásunk során. A spanyolok összességében ráadásul rendkívül türelmesek is, mikor próbálunk nekik valamit elmagyarázni, és segítségül hívjuk a telefonunkat, hiszen készségesen megvárják, és ha az kell, bepötyögik a választ is. Így ugrabugrálunk át a nyelvi nehézségeken a mindennapi életben.

A nyelvre tehát megszületett a legalapvetőbb válasz, de mi a helyzet az egyetemi ügyintézésben tapasztalható fejetlenséggel? Nos, bár én csak a UCAM csodás szervezetéről tudok nyilatkozni, az biztos, hogy rengetegszer megemlegettük, hogy egy magánegyetemhez képest, ahova emberek súlyos milliókat fizetnek egy évben, kifejezetten gyenge minden, ami a hivatalos dolgokkal kapcsolatos. Ez pedig nemcsak a mi véleményünk, hanem az itt tanuló diákok nagy részéé is.

Kezdődött minden azzal, hogy az itteni koordinátorunk még a kijövetelünk előtt leszögezte, hogy ő nem hajlandó két féle papírt kiállítani, csak egyet, szóval a mínuszegyedik pillanatban döntsük el, hogy számunkra melyik szükséges – hozzáteszem, a két papírnak köze nem volt egymáshoz. Mi persze belefutottunk a csőbe; az otthoni egyetem már nagyon várta az Arrival Formot, mi pedig még a világ végéig is elmentünk, hogy megkaparintsuk a hőn vágyott dokumentumot. Végül Kinga és Ingrid temperamentumának köszönhetően sikerült az expedíció, és az otthoni koordinátorunk is rendkívül megértő volt, tehát minden jó, ha a vége jó.

Szintén az ügyintézéssel kapcsolatos gondok akkor is megjelentek, mikor a minden erasmusos által jól ismert Learning Agreementet módosítani kellett, hiszen a több évfolyamból felvett órák bizony sok esetben ütköztek egymással. Három alkalommal írtam át a tanulmányi szerződést és már én szégyelltem magam, hogy folyamatosan zaklatom az itteni és az otthoni koordinátorunkat is, hogy légyszi-légyszi írd alá megint, de végül sikerült mindent elintézni ezzel kapcsolatban is. Az persze már másik kérdés, hogy ez alatt az idő alatt hány hajszálamat téptem ki, és mennyire kapartam le a falat. Tagadhatatlanul voltak olyan idők, amikor életem legcifrább káromkodásai hagyták el a szám, nem beszélve arról, amit szerencsétlen messenger csoportunk látott ezekben a napokban; és persze sírásból is volt sok, de kétségtelenül akkor szép az élet, mikor zajlik.

Az utolsó dolog, amiről beszélni szeretnék nem más, mint a helyijáratos bérlet. Szerencsére megismertünk egy itt tanuló magyar lányt, aki tudott néhány dolgot a városról, így a közlekedésről is. Ennek ellenére nagyon nehéz volt rájönnünk, hogyan ne dobjunk ki az ablakon havi 30-40 eurót csak arra, hogy eljussunk a város másik végében található egyetemre minden nap, majd onnan vissza is. Az előző részek egyikében már említettem, hogy a helyijáratos közlekedést három nagy cég üzemelteti – a sárga LAT, a piros Transportes de Murcia (ami bár a nevéből adódóan egy összefoglaló név is lehetne, de ez ne tévessze meg a kedves olvasót, a dolgok nem ilyen egyszerűek errefelé), valamint a Tranvía villamos. Ezek közül nekünk csupán a LAT busz és a villamos a megfelelő, ugyanis a piros busz a közelébe sem megy az egyetemnek.

Az első héten olyan feltölthető kártyát vettünk, ami mindhárom szolgáltatásra jó, az egyetlen baj csak az volt, hogy csupán néhány centtel került így kevesebbe az egyébként meglehetősen drága jegy (1,80 euró), mint alapvetően. A második kártyánk hosszas sorbaállás (30 perc-1 óra) után egy hasonló plasztik kártya lett, ami szintén feltöltős, de már 50-60 centtel kevesebbe került ezzel a jegy. Mi azonban láttuk másoknál, hogy lehet szerezni korlátlan kártyát, ami tulajdonképpen egy havi bérletnek felel meg. Az utánajárás csak egy villamosútba került a semmi közepére, ahonnan üres kézzel távoztunk, de legalább megtudtuk, hogy a három járműre ilyen összefoglaló bérlet nem létezik, így döntenünk kellett. A legkézenfekvőbb döntés született, hiszen a LAT busz felénk is közlekedett – azt hagyjuk, hogy mennyi késéssel -, a villamos 20 perc sétára volt, a piros busz pedig, mint már említettem, meg sem közelítette az egyetemet, így egy csodás sárga kártyánál maradtunk, aminek az ára 23 euró havonta. Nem egy BKV bérlet, nem is egy pécsi, de a korlátlanságát mindenesetre igyekszünk a lehető legjobban kihasználni, és nagyon boldogok vagyunk, hogy végre nem kell azon aggódni, hogy mennyi pénz van még a kártyán.

Nehézségek tehát mindig vannak – és akkor azt még nem számoltam bele, hogy csoportmunkában kell dolgozni az egyik órámon, mert az nyilván otthon is nehézség lenne -, de csak rajtam múlik, hogyan reagálok rájuk. Sokszor sokkal egyszerűbb lenne földhöz vágni magam és ordítani egy órán keresztül, csak sajnos attól semmi nem oldódik meg. Nem hiába mondják, hogy az Erasmus egy önismereti tréning is, mert feszegetem a határaimat – vagy ha én nem, akkor mások biztosan – és kilépek a komfortzónámból a lehető legtöbb szituációban. Tehát leendő Erasmus hallgatók! Ne ijedjetek meg, ha az elején nehéz, mert mindenkinek az, de higgyétek el, minden egyenesbe jön majd.

Murcia 101 – Közlekedés

 Már ideérkezésünk után közvetlen is rengeteget gondolkodtam rajta, hogy mégis miről szeretnék majd írni, ha végül ténylegesen ráveszem magam a blogolása. Ezekre a gondolatokra, dolgokra találtam ki a „Murcia 101”-t (azaz Murciáról kezdőknek), ami az alapvető dolgokkal igyekszik megismertetni az olvasót. Nem is volt nagyon kérdés, hogy a közlekedés az egyik nagy téma lesz.

Már a reptérről a városba vezető út is érdekesen kezdődött, ugyanis több, mint egy órát késtünk a rettentő dugó miatt, amit – mint kiderült – balesetek okoztak. Ezzel így összességében nem is volt probléma, hiszen egyikünk budapesti révén pontosan tudja, milyen az igazi dugó, valamint a maradék két ember is járt már autópályán, így nem botránkoztunk meg nagyon azon, hogy beálltak a sávok.

Ennél nagyobb volt a meglepődés, mikor megérkezésünk utáni napokon elkezdtünk a városban felfedezni helyeket, vagy csupán kiültünk a hotelhoz igen közel lévő körforgalom melletti parkba sörözni. Zárójeles megjegyzés, hogy mikor még nem voltunk tisztában az itteni viszonyokkal, gondolkodtunk rajta, hogy bérlünk autót, és úgy próbáljuk a lehető legjobban bejárni a helyet.

Erről a tervünkről abban a pillanatban lemondtunk, hogy megláttuk, az egysávos körforgalom fogalmát nem igazán ismerik errefelé, a minimum általánosan a három, de forgalmasabb helyeken nem ritka az ötsávos sem. Ez azért felettébb érdekes, mert láthatóan cseppet sem tudják használni ezeket az itt közlekedők. Az irányjelző villódzása csodaszámban megy, a duda viszont annál elfogadottabb megoldás a nehézkes szituációkban. Nehezítő körülmény emellett, hogy ezekben a fantasztikus körforgalmakban jelzőlámpák is vannak, amik előtt előszeretettel állnak keresztbe a buszok egy befejezetlen sávváltás következményeként.

(A képen a város egyik legforgalmasabb csomópontja, a Plaza Circular látható. (forrás:https://cmonmurcia.com/asi-sera-la-reforma-de-la-plaza-circular-de-murcia/))

 

Érdekesség még, hogy itt Spanyolországban nem garancia, hogy bizonyos megállókban azonnal felvesz a busz; le kell inteni őket. Még nem jöttem rá, pontosan hogyan működik ez, vagy csak annyi a titok nyitja, hogy a nem feltétlen forgalmas megállóknál alapvetően nem áll meg. Mindenesetre mi szeretjük őket leinteni, nem szeretnénk azért elkésni, mert az orrunk előtt ment el a busz. Megemlítendő azonban az is, hogy ha leinted, de nem szeded a lábadat, szívesen dudálnak rád a sofőrök, hogy ugyan kapkodd már magad, mert ő volt a jófej, hogy egyáltalán megállt.

A buszos közlekedéshez hozzá kell tenni, hogy a buszmegálló tábla csak tájékoztató jellegű információ, ugyanis, ha egyszer egy életben annak közelében áll meg a sofőr, akkor illik papot hívni – ilyesmi ugyanis rendkívül ritka. Érthető ez is azonban valamilyen szinten, hiszen többségében az emberek szeretik parkolónak használni a megállókat, vagy arra, hogy a gyereket kidobják gyorsan a suliba. Emellett a megállók elhelyezkedése is vicces néhol – persze csak akkor, ha a buszon ülsz, nem akkor, ha mondjuk mögötte közlekednél -, amikor közvetlen egy zöld lámpa előtt áll meg a jármű, esetleg keresztben az út közepén. Mert igen, ilyen helyeken is szállnak le és fel utasok.

 

Buszmegállóból pakolászó áruszállítók

Néhány szót szólnék a parkolásról is, ami az egyik legkaotikusabb a városban. Mint említettem, az emberek szeretnek buszmegállókban és egyéb indokolatlan helyeken megállni, ami sokszor igencsak akadályozhatja a forgalom haladását. Emellett, sok helyen csak párhuzamos parkolásra van lehetőség, ami abból a szempontból érdekes és vicces nekem, mint gyalog vagy tömegközlekedéssel utazó embernek, hogy a csodálatos megoldásokat elemezgethetem. Amikor két autó közé kell beállni, nem ritka, hogy az előtte és a mögötte lévő is kap egy-egy „koccot”, ami segíti a sikerességet. A legviccesebb számomra az, hogy nekik – az itteni közlekedőknek - ez teljesen normális, és egy kicsi koccanás után nem tűnnek el padlógázzal, hogy senki ne is lássa őket soha többé. Talán nem véletlen, hogy nem igen látni itt ép rendszámtáblával lézengő autót.

Emellett viszont nagyon tetszett az, hogy szinte mindenhol megtalálható legalább épületenként egy mélygarázs. Minden kis boltnak – ami nálunk egy nagyobb Sparnak vagy Tesconak felel meg – biztosan van parkolója a föld alatt, nem is beszélve a panelházakról. Ez tehát egy plusz pont a murciai építészeknek.

 

De akkor mi is a konklúzió? Rájöttünk, hogy nem akarunk autót bérelni, csodálatosan megvagyunk a tömegközlekedéssel, ami viszont elég szervezettnek tűnik, még akkor is, ha három különböző cég viszi a kétféle buszt és az egy villamost. Ebben csupán annyi nehézséget találtunk, hogy bérletet venni a tömegközlekedésre igencsak nehézkes, főleg, mert a jegyirodákban senki nem beszél angolul és még csak meg sem szeretné próbálni.