A Valenciába történő utazásunk a cartagenaival ellentétben felettébb érdekesen kezdődött. A hajnali busszal indultunk, amely 3:30-ra volt hivatalosan kiírva, de már az érkezéskor késésben volt. Azonban a nagyobb problémák csak itt kezdődtek. A sofőr csak nagy szájhúzogatások után volt hajlandó a jegyünket kiadni, hiszen mi azt a buszon, nem pedig a cég saját alkalmazásán terveztük megvásárolni. Nem gondoltuk volna, hogy egy hajnali fél négyes indulású buszon majdnem minden hely foglalt lesz, ahogyan azt sem, hogy ahhoz, hogy jegyet tudjunk váltani, spanyol telefonszámra lesz szükségünk. Az izgalmasabb rész viszont csak ezután jött.
A buszra
felszállva csodás angol kifejezéssel élve egyből kitűnt, hogy mi voltunk az odd
one out – vagyis igencsak kilógtunk a sorból. Leültünk két szabadnak tűnő
helyre, mikor egy temperamentumos asszony megszólította Kingát. Ő persze
akkorra már gyakorlottan bevetette a minden problémát megoldó varázsmondatot –
No hablo español -, de ez csak olaj volt a tűzre. Mikor mondtuk, hogy mi
ugyanis magyarok vagyunk, kitört a nevetés.
Bár az asszony
egy szavát sem értettük, többen is figyelmeztettek, hogy ne beszéljünk hozzá,
mert bolond. Ezt megértve próbáltunk csendben maradni, de szerintem mind
ismerjük azt az érzést, mikor erősen sejtjük, hogy valaki épp rólunk beszél és
rajtunk röhög, ezért – mivel kiderült, hogy a magyart egyik sem érti – azért
pár kedves szót mi is intéztünk feléjük. Persze csak szolidan.
A
zökkenőmentesnek tehát egyáltalán nem mondható út után, amibe azért fért
egy-két óra alvás is, megérkeztünk az ébredező Valencia városába. Ebben az
esetben azonban közel sem voltunk annyira felkészültek, mint az azt megelőző
kirándulásokon, szóval a buszállomáson felmelegedve találtuk ki, hogy is járjuk
be egy nap alatt a várost. A terv egyébként nem ez volt, szerettünk volna egy
éjszakát maradni, de a körülmények végül nem voltak hozzá adottak, így
találékonynak és nagyon gyorsnak kellett lennünk.
Mit tehet
ilyenkor az ember, megnyitottuk a Google Maps alkalmazást és jó turistákhoz
híven megnéztük, melyek Valencia látványosságai. Próbáltuk úgy beosztani az
időnket, hogy ne kóvályogjunk sokat, így a legközelebb eső Torres de Serranos
felé vettük az irányt.
A tornyot az
1300-as években építették, és a két megmaradt városkapu egyike, amely egyes
információk szerint Európa egyik legrégebbi gótikus építménye. A toronyba nem
mentünk be, ugyanis éppen valamiféle munkálatok folytak, valamint meglehetősen
korán volt még, de kívülről is egészen érdekesnek bizonyult.
Ezután a városban
megtalálható óriási parkban kezdtünk sétálni, amelyet konkrétan a volt folyó
medrében alakítottak ki, miután azt a szabályozások következményeképpen – egy
rengeteg halálos áldozatot követelő árvíz után - elvezették a város központján
kívülre. A park talán azért volt számunkra érdekes és csodás, mert Murciában
meglehetősen kevés zöld övezet található; ahol netán megjelenik ez a szín, az
is műfű, így ez a hely ebből a szempontból kellemes meglepetést okozott.
 |
| Érdekesség, hogy bár a folyót elvezették, egy részen meghagyták a vizet a hidak alatt. |
Meglátogattuk a
város legnagyobb piacát is, a Mercado Centralt, amely Európa egyik legrégebbi
még ma is működő ételpiaca. Különösebben nem volt érdekes az épület szépségét
leszámítva, számomra egy óriási piacnak tűnt, ahol tipikus spanyol sonkákat,
húsokat és különböző gyümölcsöket, zöldségeket árulnak. Mindenképpen megérte
odamenni viszont azért, mert a kis utcácskák, ahol sétálgattunk, varázslatosak
voltak. Az utcai művészet egyik kis ékszerdoboza volt Valencia azon része,
ahova turisták lehet, hogy csak kevésbé járnak, hiszen a környék maga nem
feltétlen kecsegtető. A graffitik minden formája megtalálható a falakon, nem
kivételek ez alól az aktualitásokra fókuszáló alkotások sem.
A nap fénypontja azonban csak ezután jött, hiszen a melegben való sétánk egyik legfontosabb célállomása nem más volt, mint a Művészetek és Tudományok Városa – szép spanyol nevén a La Ciudad de las Artes y las Ciencias -, amely monumentális épületeit leginkább a Sydneyben megtalálható operaházhoz tudnám tökéletesen hasonlítani, ha jártam volna már ott. Így csak tökéletlenül tudom hozzá hasonlítani. Ennek ellenére az épületegyüttes teljes mértékben levett a lábamról és elkápráztatott.
Itt időztünk talán a legtöbbet aznap, hiszen a hely
atmoszférája teljesen magába szippantott. A tudat, hogy Európa legmagasabb
operaháza mellett sétálgatunk, valamint, hogy Valencia legikonikusabb
épületeihez jutottunk el semmihez sem hasonlítható. Leírni talán nem is lehet,
ezért a szavak helyett beszéljenek itt inkább a képek.
Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban a tengerpartot sem
hagyhattuk ki, hiszen Valencia tengerpartjai meglehetősen híresek. A mi
választásunk a legkézenfekvőbb volt a közelség szempontjából, hiszen a Las
Arenas csupán 30-40 percnyi gyaloglásra található a városközponttól.
Megerőltető része a sétának inkább az volt, mikor a mély homokos partról
próbáltunk eljutni a vízig, ahova ugyan az időjárás alkalmatlansága miatt nem
merészkedtünk be, de számomra a hullámok hangját hallgatni hasonló, ha nem
nagyobb élmény. A homok tehát mély volt, így az a 130 méter volt a legjobb napi
kardió – ha a nap végére összejövő több, mint 38 kilométer séta nem lett volna
elég.
A visszaút Murciába már a legkevésbé volt kaotikus és
megrázó, hiszen csupán néhányan voltunk a buszon, így a legnyugodtabban
hajthattuk álomra a fejünket.
Összességében talán a fáradtság okozta, hogy nem kifejezetten ragadtatott el a város, hiszen a hajnali fél négyes indulás előtt egy szemhunyásnyit sem aludtunk. Ez visszatekintve a legnagyobb hülyeség, amit csinálhattunk. Viszont később többen is megerősítettek abban, hogy pihenten is megérne még egy misét a város; azt hiszem, hallgatni fogok rájuk és, ha lesz rá alkalmam, visszatérek Valenciába.
